2017. január 19., csütörtök

Örökzöld "mese" a fenyőről és a fénylő borostyánról

Fehérvárott, az Öreghegyen állt egy 50 éves fenyőfa. Fény fenyő, avagy, ahogy mondják: luc a drága. Volt vagy 10 méter, ha nem több is a magassága.
Nos, néhány évvel ezelőtt társat kapott, avagy mondhatni, egy szomszéd a tövébe költözött. Az is afféle örökzöld, fényes levelű, mint az öreg szőlőhegyi gazdák orra, de nem piros és nem is vörös. Azt mondják, hogy borostyán, pedig nem sárga, hanem zöld. Örökké zöld, Nem is nőtt a fenyő alatt semmi gyom, csak ő, avagy az, a boros tán, de örökzöld.
No, jól megvoltak egymással, annyira, hogy a borostyán egyre csak szaporodott és egyre közelebb is költözött, mígnem úgy döntött, hogy össze is házasodnék a fenyővel, ha már a fenyőőr sem tiltakozott. Felkúszott a törzsére egyik oldalon, majd a másikon, s míg egyre magasabbra tört, úgy vastagodott, hízott, s a tövén meg újra és újra csak szaporodott. A fenyő is nőttön nőtt és egyre csak lombosodott.
Teltek múltak az évek, s az örökzöld majd' hogy nem a fenyőhöz is nőtt, a fenyő fényes, lombos borostyánba öltözött, egyre csak gömbölyödött. Mondom, hogy nem sárga volt, hanem örökzöld.
Legalábbis hitték ők, mígnem a fenyőőr észre nem vette, hogy az a fenyő, hogy kiszőrösödött? Sehol egy kéreg, s nem több-e már ez a lomb, mint az alom, a tűlevél a talajon? Tűnődött egy kissé a gondolaton, hogy gond-e a gond, vagy amíg zöld, nem kell rágódni az arányokon.
Egy napon aztán mégis gondolt egy nagyot, s a combos husángokká vastagodott fonatot a tövénél elnyírta, mint Sándorunk a nagy csomót. Lefejtette a szőrgúnyát a törzsről, s amit tudott, a lombokról is lerángatott, hogy a fenyő tűlevelei elérjék újra a - szerinte - kívánatos szaporulatot.
Nem ez történt. Egy-két nap és a fenyő minden zöldet elhagyott. Se tű, se levél, se zöld az ágakon. Egy hét, majd kettő, s a fenyő kopasz koróvá változott. A lomb halott, de a borostyán maradt, ahol volt, élt úgy, amint hajdan, a talajon, ha nem is költözött és nem is házasodott, várt, míg a fenyőőr újra gondol egy nagyot.
A fenyőőr kivágta a fát, felszelte, s azt mondta: "Milyen szép és egészséges is volt. Sehol egy repedés, sehol egy férgesedés a kéreg alatt. Hiszen e lucnak gyönyörű dúca volt! A viharban ezért nem hajladozott, bírt ez mindent, a hatalmas lombot, lombon az esőt, a havat és megannyi fagyott jégcsapot!"
...
S tovább, hogy is volt? Azon gondolkodom. A fenyőőr mit is tett azután és hogyan is gondolkodott?
...
Hja! Igen, eszembe jutott. Ott tartottam, hogy azt mondta magában: "Na szép, mondhatom! A törzsnek hibája semmi sem volt."
Nem irtotta a borostyánt, hiszen az már nem szaporodott. Fedte csak tovább a foltot, s a rönköt, amit a fenyő maga mögött hagyott.
Nem okolta a borostyánt, mondván "elszívott a fenyőtől mindent, amit csak tudott", s nem okolta a fenyőt sem, hogy "a gyönyörű hibátlan dúcos testével a kéreg alatt ő már életerőt és nedvet sem igen szállított". Gondolta magában: "Tán arra hagyatkozott, amit a borostyán neki hagyott, s amint azt elválasztottam Tőle, ő is meghalhatott? Vagy tán a hosszú házasság után a borostyán hiánya az, amibe belerokkanhatott?"

No, ha jól tudom, a fenyőőr sokáig nem gondolkodott, hanem inkább egy új fenyőt ültetett legott. S azt mondta: "Fenyő, a Te dolgod, hogy magasodj, légy amilyen az ősöd volt, ne kívánj más ruhát, amilyet luc fenyő maga-magától még nem hordozott! Borostyán, a Te dolgod, hogy szaporodj ott, ahol a gyom, s ne kívánj magadnak annyi fényt, amennyi egy dúcos luc fenyőnek megadatott! Házasodni meg házasodjék az, akire én, a fenyőőr áldásomat adom, nem várom Tőletek, hogy tudjátok, hogy mi az örökzöld rend, hogy ki-kihez és hova való!"
S azzal befordult a tiszta szobába, s felírta nagy betűkkel a régi-új rendet az öreg rendtáblájára, s attól kezdve ezzel az ő kertjében, nem volt soha többé gond.

Eddig a mese.
Növénytanácsnokok, fadoktorok hallgassatok!
Mondom, hogy csak mese volt!
Aki meg nem hiszi, úgyis megtudja a választ, ha máskor nem, mikor feltámad a holt.

Én így tudom, de lehet, hogy nem is így volt. Talán, ha megnézhetném, hogy fenyőőr a táblájára mit is írhatott, bölcsebb lehetnék, mert egyebet is tehetett, vagy mást is gondolhatott. Azonban oda sem vagyok éppen bejáratos. Ám, ha mégis, ha egyszer bekukucskálhatok, bízhatsz bennem, elárulom azt a négy szóból álló mondatot.


(Dr. Boór Ferenc nyomán)

2017. január 5., csütörtök

József Attila: A HETEDIK

József Attila: A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég,-
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

2016. október 14., péntek

Csillagok

Csillagok, látás, születési energiaképlet……..ahogyan a Mester tanította annak idején a 12-nek, és miként tanítja közülük egy a mai kor emberét………..


Ismét útra keltünk tehát, s mentünk a nap hátralévő részén, épp csak annyi időre állva meg, hogy ama települések lakóinak is Tanítást, s persze gyógyulást adhasson a Mester. S ez így zajlott estélig, de még akkor is mentünk, mikor fölöttünk már a csillagok ragyogtak. A Mester elgondolkodó arccal nézte azok szikrázó ragyogását, aztán megkérdezte:

 ~~ Mit gondoltok ti a csillagok felől? Mik azok valójában? Holt, üres és kihalt égitestek-e, avagy élet van azokban is, amint a ti Földetekben?

   Ismét csak nem tudtunk felelni, bár magunk is nemegyszer tűnődtünk ezen esős éjszakákon, amikor a házakból is alig lehetett kimenni. Akkor körbe ültük az asztalt, s beszélgettünk mindenről: erről is. Hogy hát hová lesznek, mivé lesznek ama csillagok, amelyek a nyári éjszakákon oly tündökletesen ragyognak? S mi adja, hogy azoknak oly erős a fényük, hogy az Ég magasából is látni őket? Ám hogy azok miként, s hogyan lettek, miből alkotta azokat a Teremtő Isten, azt épp úgy nem tudtuk, mint azt: van-e, lehet-e élet ama csillagokban, vagy a csillagokon. A Mester erre is megfelelt, bár előbb megvárta: hadd mondja el mindenki a maga véleményét. Ezek a vélemények persze megoszlottak, mert volt aki úgy vélte: azok a ragyogó csillagok mind-mind az Atyának szemei, amikkel a Föld minden népeit figyeli, s volt, aki azt mondta: a csillagok testei egy-egy tűzgolyó, amelyen nem lehet semminő élet.
            A Mester mosolyogva hallgatta szavunkat, majd hogy már kifogytunk a szóból, Ő adott magyarázatot a kérdésre:
            ~~ Bizony: akként gondolkodtok ti azokról, hogy azok élettelen ékességei csak a Mennyboltozatnak, amelyek nem melegítenek, mint a Nap, s nem világítanak éj órán, miképpen a Hold, hát nem is lehet egyéb szerepük, mint ékítni az Eget, s megjövendölni az emberek sorsát, amiként a csillagjósok ama csillagok szavát megfejtik néktek. S ez így is van: de csak részben. Valóban ékei ők a Mennyboltozatnak, s a csillagokban valóban meg lehet találni kinek - kinek az útját, mit e Föld színén végig kell járjon, s még azt is: milyen tulajdonságokkal fog bírhatni egyik vagy másik ember. A csillagok azonban nem okozzák: csak jelzik, ki milyenné fog válni adott hajlandóságait követve, mire felnövekedik, hogy már jóelőre figyelmeztethessen benneteket: mely rossz tulajdonságot kell elvetnetek magatoktól, s mely jót kell még inkább erősítenetek, hogy Utatok igazán az előrébb, és feljebblépést szolgálhassa, amint az az Utak szerepe is a Szellem életében. A gondolástok első felében azonban, miszerint a csillagok szép, ám élettelen égi tünemények, már nincs igazatok! 

     Minden egyes Csillag, és minden egyes Bolygó, de még a közeli, s a számotokra láthatatlan, távoli Napok is bírnak élettel, de azon élőlények egy olyan szellemi tartományban vannak, amelyet ti akkor sem láthatnátok, s nem fürkészhetnétek ki, ha a Csillagok, Bolygók avagy Napok testén taposnátok. Nem, mert ti is, mint minden szint lakója: csak a magatok szintjén megnyilvánuló Életet lehettek képesek érzékelni: a fölöttetek álló szinteken megfogalmazódott Életet még nem, az alattatok megfogalmazódottat pedig már nem láthatjátok. S akkor még csak az égitestek felszínén, vagy épp azok felszíne alatt kialakult Életről szóltam. Ám nem csak az égitesteken: az égitestekben is Élet van, mert hisz minden mi van e Teremtett Világon: Atyám műve, Aki Önmagából, önnön erejéből alkotott meg mindeneket, mert azon elemek, amelyekből a mélybe hulló Szellemlények merítettek, hogy gondolataiknak formát adjanak: csak Atyám legfelsőbb szintű Szellemi ereje lehetett, lévén hogy más Erő nincs, nem volt, s nem is lesz soha. 

         A Csillagok, a Bolygók s egyéb égi tünemények tehát élnek, mert minden kis parányuk csak az Élő Erőből vétethetett: ezt az Erőt formálták át azon Szellem-lények, akik a mást-akarás és a mást-gondolás hatalmas kelepcéjébe esve ezen Erő-elemeket is másként állították egységbe, megtörve ezáltal azon ősi Teremtő elemek anyagtalan voltát, s belekényszerítve azokat az általuk megfogalmazott anyagi világ-képbe. Egy távoli percen azonban e rabságra vetett Teremtő Erő-elemek mind felszabadulnak, s ismét beleolvadnak a Kozmikus energia Áramlatába, hogy ott már a Valóság Törvénye szerint éljenek: mindegyik a maga életét élve, a maga rendeltetése szerint. Azon csodás Égi Gyémántok tehát élnek, s élni is fognak, mert ez is a Törvény: a Végtelen kiterjedésű Örökkön való Törvénye, amely Törvény értelmében nincs, ami múlandó volna, mert az a Végtelenség végéhez, a múlhatatlan Örökkévalóság felbomlásához vezetne.
            Nem biztos, hogy mindőtök érti már e magyarázatot, de egyelőre nem is szükséges azoknak érteniük, akik elől e szavak értelme és tartalma elrejtőzött. Egy távoli percen azok számára is értetté és ismertté válik mindaz, amit most mondottam…
            A Mester e Tanítás végeztével elcsendesülve lépdelt, s mert hogy láttuk: erősen gondolataiba merült, nem kérdezett egyikünk sem semmit: mi is csendesen lépdeltünk Mellette, s mi is gondolataink útján kalandoztunk, hogy (ki-ki a maga értelme szerint) kibontsuk az imént hallottakat.
  — S most bontsuk ki a ti jelenetek értelmezése szerint ugyan- ezt a Tanítást:
       Képzeljétek azt, hogy egy erdőben álltok. A fák ágain ugráló állatot figyelitek, majd lábaitokhoz pillantva egy sereg hangyát láttok. Ez is, és az is az erdő állata, az erdőben él: ám az erdő fája mégsem ugyanazt jelenti az egyiknek, amit a másiknak. Az ágakon ugráló kis lény láthatja, s persze: látja is a fák lombját, s még a fák fölött ragyogó eget is, s ha kedve tartja, faja szerint akár hegyek fölött is szállhat: ám ami alant van, már csak egységében létezik számára, nem tudván megkülönböztetni az egyes fűszálakat, mert a nagy magasság egybe mos elméjében minden alant látott képet. De épp így egybemosódik elméjében az is, ami nagyon nagy magasságban, az ő korlátozott szemhatárán túl van. 
         A fűszálak közt élő kis lény számára azonban az a közeg a “világ”, amelyben él. A föld milliárd apró röge számára egy-egy hatalmas hegy, s maguk a fűszálak olyként merednek fel előttük, mint az óriás fák, s ha mondaná nékik a fákon élő másik lény: mi csodák vannak az ő mélyben lévő világán felül; nem hinne néki, mert hisz tudata be van záródva a maga Világ-képébe. Ő ugyan-is már a fűszálak hegyét is csak mint egybemosódott tömeget, egységbe olvadó képzetet képes látni, lévén hogy az túl messze van ahhoz, hogy külön-külön is érzékelhesse a fölébe boruló fűszál-boltozat egyes szálait. De nagyon is jól látja a Föld minden kis homokszemcséjét: ám elemeire bontva még ő sem láthatja azokat, az elemi világ képe tehát benne is csak mint egybemosódó közeg létezik.
        Ekként vagytok ti is a magatok “világával”: ami már túlon-túl nagy rezgésmagasságban van, sem hogy láthatnátok, azt képtelenek vagytok elfogadni, mint a Valóság egy elemét, mert látókörötök csak arra a kis Világ-szeletre, vagyis arra a rezgés-magasságra ad betekintést, amelyben éltek. A ti számotokra a Csillagok mind egyformán mérhetetlen magasságban látszanak állani: még akkor is, ha a Valóság értelmében azok egyike mélyebben lévő rezgés-tartományban van mint a másik. Sőt: nem csak hogy Csillag-társánál van mélyebben, de még a Földnél is jócskán mélyebb tartományban helyezkedik el. Ezt azonban a távolság végett nem érzékelitek, mert az emberi szem egybemosódó képet fogalmaz meg a tudat számára mindarról, amit az égben még, vagy már láthat, érzékelhet.
            Ha most e képeket lefordítom néktek a Valóság szavaira, akként mondhatnám el, miként állnak elétek az ég Csillagai: A magasabb szinten állók a ti szemetekkel nézve épp oly messziségben lévőnek tűnnek, mint azok, amelyek a Fent világának egy mélyebb rezgéstartományában vannak, s mint azok, amelyek a Lent  rezgéstartományainak részei. Azon Csillagokat és Napokat, s más égitesteket, amelyek már kívül esnek a ti három dimenziós látómezőtökön: nem érzékelhetitek, tehát azok számotokra épp úgy nem léteznek, amint a kis hangya számára a fák lombja, s a fák csúcsa fölött lévő égbolt. Érzik annak hatását, hisz a falevelek takarják be a bolyt, hogy ne ázzon, ha az esős évszak beköszön, s az ég magasából aláhulló Napsugarak melegítik a bolyt, ha a nyár beköszönt. 

Érzik, de nem tudják: mi az, ami íly hatásokkal van létük fölött, s ha a fákon élő másik lény ezt érthetővé kívánná tenni számukra, hitetlenkedve fogadnák annak mondandóját. Épp oly hitetlenkedve, mint a fákon élő lény azt, hogy a Lent világa, tehát a Föld elemeire bontva is létezik. Pedig az Igazság egy része a fák csúcsa is, s az égbolt is, amint az igazság része minden egyes kis föld-labda, vagy porszem. A nagy mélységekben lévő Csillagokat és Napokat megint csak nem lehettek képesek érzékelni, mert azok már jócskán alatta vannak ama tartománynak, amelyet emberi elme még befoghat s befogadhat: amint a fákon élő lény sem érzékeli ama kis rögöket, amelyek a lent élő lény számára igaz valóságok. 

Felfelé is, és lefelé is csak egy bizonyos szintig lehettek képesek tehát érzékelni a köröttetek lévő Világmindenséget: csak azon dolgokat látjátok, amelyek még felfelé vagy lefelé az elérhető, a befogadható rezgéstartományban vannak számotokra. Amely dolgok: Csillagok, Napok és más égitestek túlontúl magas szellemi síkon rezegnek, azt még, s amelyek túlságosan alacsony szinten rezegnek, azokat már nem érzékelhetitek. Amikor aztán előrébb, s feljebb léptek, már a magasabban lévők közül sokat megláthattok, s megismerhetitek az azokon lévő Életet: viszont azon Csillagok közül, amelyeket most úgy csodáltok, sok merül el előletek a mélység már láthatatlanná váló tartományában. Ám a magasan fölöttetek, vagy épp alattatok: a magatok szintje fölött vagy alatt lévő rezgés-tartományban lévő Csillagok hatását mindenképp érzékelitek, ha másképpen nem is, azoknak az idő változására gyakorolt hatásaiban. 

De érezhetitek önmagatokban is: ha a tisztább rezgésű csillagok uralkodnak az égbolton (még akkor is, ha azok egy számotokra még érzékelhetetlen rezgéstartományban vannak!), ti is nyugodtabbak vagytok, míg a durvább energiákkal bíró Csillagok hatásai benneteket is ingerlékenyebbé, harciasabbá tesznek. Amikor egy szellemi Én-rész a Föld színén születendő test felé halad, magára veszi mindannak a Csillagnak a jellemző energiáit, amelyek akkor, abban a pillanatban a legnagyobb energiával bírnak: s akkor aztán olyan lesz a későbbiekben megszülető gyermek, amilyen erőket magába fogadott annak szelleme. Akik a vadabb rezgéssel bíró Csillagok erejét hozzák, azok könnyebben fognak fegyvert, míg azok, akik a tisztább energiákkal bíró Csillagok és Bolygók erejével töltekeztek, a szelídebb természetet bírják. Kinek-kinek olyan Csillagok együttállását kell megvárnia, amelyek együttes energiája a legmegfelelőbb számára a maga Útjának végigjárására. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy amely szellem a vadabb energiákkal töltekezett, az joggal lehet vadabb, mert azok az energiák épültek be szellem-testébe! Sőt: épp hogy azokkal kell megküzdenie, s azokat kell legjobb képessége szerint lebírnia, hogy Útja valóban sikeresnek legyen mondható. A gyengének, aki a maga akaratát mindenkor képtelen volt felvállalni és megélni; a gyengébb rezgésenergiákkal bíró csillagok energiáját kell magához vonzza, hogy aztán annak ellenére is ki merjen állni a maga igazsága, a maga meggyőződése és hite mellett: számára ez jelenti a valódi győzelmet. Az a szellem viszont, aki nem volt képes levetkőzni magáról a parancsolgatás, a mindenáron való uralkodás késztetését: most is a durvább energiákkal kell töltekezzen, hogy aztán ezeket a durva energiákat legyőzve és megtisztítva élhesse meg a teljes és tökéletes módon végigjárt Út sikerét. 

Itt, a Föld színén élve természetesen csak a magatok egének Csillagai fogják meghatározni egy-egy emberszellem tulajdonságát, mert ahhoz még gyengék volnátok, hogy a túlzottan magas, vagy már túl alacsony rezgéssel bíró Csillagok energiáit viselhetnétek: ez pozitív, amaz pedig negatív energiájával égetné szét szellemi Én-részeteket. A Kegyelem azonban meghúzta az alsó és a felső határt, kinek - kinek egyéni fejlettségi szintje, tehát Valós Szellemi Ereje szerint engedve úgy a magas, mint az alacsony csillagok energiájával való kapcsolódást és töltődést. A csillagok együttesen ható ereje fölött mindenkor ott van az az Erő, amelyet a szellemi Én-rész az ÉN-ből visz magával: e két, egymással szinte minden esetben ellentétes irányú Erő, s még a fizikai test környezetének energiája száll harcba a test-tudatban: a szellemi Én-részben lévő Erő először a maga köré vonzott kozmikus erőt, majd a közeg által irányított és befolyásolt tudat földi erejét kell legyőzze, hogy az ÉN akaratát érvényesíthesse. 

Ez persze nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a szellemi Én-rész egy könnyített Utat kap, mert a test-tudatba íródott késztetéseket gyakran még akkor sem könnyű felülírnia, ha az ÉN-től kapott feladathoz közel álló, tehát annak megfelelő energiával bíró Csillagok erejéből építhette ki a maga elsődleges energia-testét. Azt az energia-testet, amely nélkül képtelen lett volna aláereszkedni a Föld meglehetős mélységben lévő szintjéig, de amelyet meg kell őriznie, ha a tisztább erőkkel töltekezett, vagy meg kell tisztítania, ha a durvább energiákat kellett magára vennie, hogy az Út végén képes legyen a visszaemelkedés műveletét is zökkenőmentesen végrehajtani.
      A Holnap Emberisége, tehát a magasabb szférába emelkedettek már úgy fognak olvasni az Ég csillagaiban, mint ti bármely nyitott könyvben. Annál is inkább, mert ők képességeik révén sokkalta nagyobb távolságra lévő Csillagokat is észlelhetnek, mint amelyeket ti eddig bármikor képesek voltatok akár a legérzékenyebb műszerrel is felfedezni: s minden egyes kis égitest egy-egy újabb adalékkal szolgál számukra: igaz, nagyobb feladatokat is ró rájuk. Úgy, mint amikor egy könyvnek távolról csak a nagy kezdőbetűit lehettek képesek kiolvasni, s minél közelebb kerültük a könyvhöz, annál inkább válik olvashatóvá az apróbb betűs írás is, míg végül már nem csak a betűket láthatjátok tisztán, de még a papír kicsiny szemcséit is, amelyek a papír anyagát alkotják. S minél inkább megismerkedhettek egy-egy könyv tartalmával, a megismerés annál inkább kötelez benneteket is a megszerzett tudás hasznosítására.  

(Péter)



2016. október 3., hétfő

Szavazás utáni savazásról…

Népszavazás után elárasztotta a facebookot (és így ezzel sajnos az országot) az egymásra való köpködés, sárdobálás. Vannak azonban józanul gondolkodó emberek, akik felül tudnak emelkedni ezen. Dibáczi Enikő gondolatai megszívlelendőek!
Íme:

"Először és utoljára a népszavazásról és következményeiről

Elöljáróban elmondanám, hogy VAN határozott véleményem a betelepítési kvótáról, és ezt (némileg nehezített körülmények között is) legjobb szándékom és lelkiismeretem szerint, felelősségem tudatában, ki is fejeztem. És ugyanezt feltételezem mindenkiről, bárhogyan döntött. Igen, azokról is, akik másképpen szavaztak mint én, és azokról is, akik távol maradtak. Bizonyára megvolt erre az okuk, ugyanúgy mint nekem az én döntésemre.
Most mindenhonnan (még ahogy mondani szokták) a csapból is a népszavazás folyt mint téma (néhány üdítő színfoltot jelentő kivétellel) – és még nincsen vége.

Nincsen vége, és ezt tartom az egyik legnagyobb és legkárosabb következménynek. Mert a szavazásnak ugyan vége – de mit látok most? Egyik oldalon csúfos kárörvendés, másik oldalon dühös számonkérés. Mindkettő káros. Egyesek odáig mennek, hogy elátkozzák a „másik oldalon állókat” vagy otthon maradtakat: „ha baj lesz, ő és családja legyen áldozat”. Mintha ugyan válogatnának majd ha (ne adja Ég) tényleg bekövetkezne a legrosszabb, és mielőtt rátörnének gondosan megkérdeznének mindenkit, hogy szavazott… ugye, hogy nem. A következmények mindenkit érintenek, tekintet nélkül a hovatartozásra. És ezeknek a következményeknek egy részét mi magunk okozzuk. Például ilyen súlyos, de elkerülhető folyománya a népszavazásnak, hogy emberek sértik vérig egymást ennek okán. Barátságok, igazán értékes kapcsolatok, családi kötelékek mennek tönkre, a súlyosan sértő szavak nyomán. Nehezen gyógyuló lelki sebeket okozhatnak egymáshoz közel állók, - de ez nem szükségszerű. Például családomban is különbözőek voltak a vélemények, csakhogy a józan megfontolás, az egymás iránti szeretet és együvé tartozás tudata felülírta ezt. 

A népszavazás eredménye adott. A külső tényezők is adottak. Az azonban, ahogy egymáshoz fordulunk, rajtunk múlik. Ez nem „szeressük egymást gyerekek”-féle maszlag. A Nyirkai jóslat szerint is egyik legnagyobb veszély, az esetleges külső ellenségnél is nagyobb veszély: a polgárháborús hangulat, amikor egy nemzethez tartozó emberek feszülnek egymásnak és válnak esküdt ellenségekké (akár meggondolatlan szavak, átkok, gúnyos kárörvendés miatt): „magyar magyart gyilkol”… Ne tegyük ezt! Ez igazán csakis rajtunk múlik. 

Alap az önmérséklet a vélemény nyilvánításban, hogy ne mi magunk mélyítsük meggondolatlan szavakkal, aztán tettekkel azt a szakadékot magunk között, amivel egyúttal saját sírunkat áshatjuk meg. 
Sok múlik rajtunk, egyenként mindenkin, a belátáson, önmérsékleten egymás felé. Az igazi összefogás titka ennek belátása, a sorsközösség meglátása, az igazi egymás felé fordulás, nem pedig a saját vélemény másokra kényszerítésének szándéka."

Dibáczi Enikő írása

2016. szeptember 29., csütörtök

Szent Mihály-napi számadás


Szent-Mihály napján Áldott Isten Anyánk is számadást, elszámolást, összegzést, egyféle zárást tart. Az elmúlt időszakban nagy megmérettetésen estünk át. Boldogasszony Anyánk megnézte, mi látszódik a tőle kapott Jelből, a Boldogasszonyi Pecsétből. Jelét MAG-unkban hordozzuk, mely születésünk után auránkban egy lágy lenyomatként jelenik meg. Akkor ebből még semmi sem látszik, mivel elfedődik az Életút során megtisztításra váró negatív energiáktól, bár jelenléte azért érezhető. A Jelet hordozó MAG-magyar ember a lélek embere. Ha közös jellemzőt keresnék közöttünk, akkor egyet biztosan tudnék. A Boldogasszony Anyánk iránt érzett szeretetet. A fedőréteg vagyis a negatív energia pozitívvá való változatása belülről kifelé, lentről felfelé történik. Helye a szív. Formája az áldozatos Szolgálat. Eszköze a szívből kiáramló Bölcs Szeretet tartalmazó gondolat, érzés, ima, fohász, és azok jegyében esett cselekedetek. A negatív réteget csak ezek tisztítják, semmi más!  A kiáramoltatott szeretet többnyire nem öncélú, hanem akár egyért vagy sokért végzett Szolgálattal kapcsolatos. Minél erősebb a belső Fény, a Jel annál erősebben látható.
A mostani megmérettetés főként a kapcsolódásról szólt. Mennyire működik a tenmagunkkal való belső kapcsolatunk? Képesek vagyunk- e társainkkal is kapcsolódni? Mennyire hallod a belső hangod? Mennyire hallgatsz rá?  Ha Hívás van, „éles harci helyzet”, akkor teszed-e azt, amit tenned kell, amit szíved diktál? Elmész-e oda ahová menned kell? Felismered-e azt, akivel közös dolgotok van? Felismeritek-e a feladatotokat? Megteszitek-e azt, és ha igen hogyan? Képesek vagytok-e akár ismeretlenül is vagy távoli ismeretség után rövid időn belül nagy bizalmat, megnyílást feltételező közös munkálkodásra? Mekkora bennetek a szeretet iránti szeretetetek, vagyis az engedelmességetek? 

Áldott Anyánk kiárasztott Fényéből mindenki annyira vont magához, annyit érzékelt, amilyen mértékben megtisztította a magával hozott negativitást. Aki nagyobb résszel végzett, abban nagyobb szeretet tűz ég. Nagyobb tűz, nagyobb fény, így annak pecsétje jobban ragyogott. A lemaradók, a restek pecsétje haloványan, vagy egyáltalán nem világított. Tükörbe nézvén mindenki láthatta a saját „ítéletét”, mert Áldott Anyánk ugyan senki felett nem ítélkezik. Sokan ajánlották fel néki szolgálatukat. Megnézte, az ajánlkozók közül ki az, aki csak beszéd szintjén, s ki az, aki egész lényében valósítja azt. Pecsétjének Fénye minden szónál ékesebben beszél. Mindenki kapott tőle valamit. A lemaradók biztatást, többleterőt, a haladottabbak a vele való kapcsolat megerősítését, s néhánytól akár a vele való Szövetségkötést is elfogadta. Kinek-kinek a maga mértéke szerint. 

A Szövetség a legnagyobb Szolgálatkészséget feltételezi, így az a legnehezebb. Csak attól fogadja el, aki arra méltóvá válik. Akiben látja a megfelelő elszántságot, elkötelezettséget, erőt. A felajánlás után erről maga hoz döntést, akkor, amikor azt jónak látja. A felajánlást tevő erről belső érzésben kap visszajelzést, amit – a fontosságára való tekintettel - legalább egy (sokszor több) egyéb külső körülmény által is visszajelez felé, nehogy valaki a saját téveszméjének, egójának essen áldozatul, abba élve magát, ami nem valós. A feladat, a Szolgálat ezzel nem ért véget. Sőt! Igazán csak ezután kezdődik. Egyéni szinten mindenkinek van még bőven mit átalakítania, mindemellett egyre inkább nagyobb hangsúlyt kap a közös teremtés is. Áldás…..

(Cseh András)



2016. szeptember 27., kedd

Fényrobbanás!

A 999 jegyében, a Teremtés alkímiája, avagy a 9 szám titka. 


A harmadik 9, vagyis szeptember 27 előtt egy nappal érkező és ma teljessé váló megértés. Melyik az az egyjegyű szám melyet ha egy másik egyjegyű számhoz hozzáadunk, akkor számjegyeik összege mindig az eredeti számot adja? Egy ilyen létezik, a 9. Istenből, csakis Isteni vagyis tökéletes születhet. Isten gondolataként létbe lépő minden szellemmel bíró teremtmény száma 9. Mindegyik egyként bír a két pólusú Teremtői pár mind a 7 tulajdonságával. Ugyan mindenki 9, de még sincs két egyforma 9-es. Miért? Mert a teremtmények mindegyiknél más és más a lényüket alkotó 9 számjegy egymáshoz való aránya, mely így biztosítja egyediségüket, meghatározza egyedi személyiségjegyeiket. Az ÉGI IGÉ-ből vagyis Teremtő Istenünkből származó Egyedi Gondolat Útja a Teremtésben, melyet az alábbi kis táblázat segítségével próbálunk bemutatni.



Az Égi Ige, vagyis Isten Egyedi Gondolatának útja a Teremtésben

Az Élet maga a mozgás. Minden, ami ÉL, mozog. Minden mozgás változással jár, mert a „kereket” nem lehet megállítani.  Aki elfogadja a Teremtő Fényét az mind fényesebbé válva növekszik, tágul, aki megtagadja azt, az mind sötétebbé válva szűkül, zsugorodik. A folyamatban mozgalmas és pihentető időszakok váltják egymást, megállás viszont nincs, mert nem lehet, mert az Élet él és élni akar…….
Minden kezdetet egy vég előz meg. Minden születést egy halál. Aki testbe megszületik, az meghal a szellemvilág felé, aki testben meghal, az megszületik a szellemvilág számára. Ezért a halál-születés, születés-halál a két világ közötti átlépő kapu, kétirányú, oda-vissza forgalommal.
Sólyomfi Nagy Zoltán a „Halálban születek” dalában ezt tökéletes pontossággal örökíti meg.

Halálban születek,                        Keletről jön a Fény,       
Születve meghalok,                      Nyugaton megpihen,
Egyszerre kigyúlnak,                    Minden lét elmúlik,
Kihunynak csillagok.                     S nem múlik semmi sem.


Mindezt egy „kiskör” vagyis egy földi nap alatt is átéljük. Napkeltétől napnyugtáig az anyagi világban vagyunk tudatosak, abban teremtünk, míg éjjel ha alszunk, akkor a szellemvilág álomdimenziójában ténykedünk.
Induláskor – ugyan egyre fokozódó fényerővel - de mindig 9-ként indulunk. A cél is mindig azonos, a 90 elérése, vagyis a még több fényerő megszerzése. Ehhez a tökéletes kör, vagyis 9*9=81 tapasztalatát kell megszereznünk. „Amint kicsiben, úgy nagyban” elv szerint mindez igaz egy testetöltésre, miként igaz akár egy eonra, világévre is. A folyamat előtt megnézzük hol tartunk, és meghatározzuk, hogy az adott ciklus végére mit szeretnénk elérni. Attól kezdve a folyamat mindig azonos. A felkészülés után lehetőséget kapunk, megszületünk, mellyel befejeződik az adott létciklus első nagy állomása, mely amolyan 0. állapot. Most kezdődik az igazi munka mely a célként kitűzött erejű és nagyságú 9-es megszerzésére irányul. Mi tehát a 9-es? Maga az Isteni Fény. Isten Fényének befogadása nem történhet meg egy lépésben. Miért?  A rész egyszerre képtelen az egészet elhordozni, mivel a teljesség rázúduló Fényereje menthetetlenül szétégetné.  Emiatt a szellem a Teremtőből áradó Fényt egy a benne meglévő prizma segítségével részekre – a szivárvány színeire - bontja. A prizmát képzeljétek úgy, mint egy 7 lukkal rendelkező szűrőt melyen 6 egyforma, egy viszont sokkal nagyobb, mint a többi. Rajta keresztül áramlik be a teljes Fénytartomány, melynek egyik színe sokkal hangsúlyosabb, mint a többi. A szellem a prizmát saját céljának megfelelően „beállíthatja”, változtathatja. Adott testetöltés során mindig a kiválasztott színt kell tökéletesen magunkba fogadnunk. Addig nem léphetünk tovább, amíg a „részfény” nem a miénk. Fényerő nagyságától – vagyis a feladat nehézségétől - függően annak elsajátítására kapott idő lehet több, vagy kevesebb (egy vagy több földi élet, vagy akár egy életen belül egy életszakasz). Sikertelenség esetén lehetőség van a javításra, viszont az ismétlések száma nem végtelen (bocsánat, Urunk ugyan hosszantűrő, de nem hülye). Aki a megadott idő alatt nem tudta, az nem is akarta a leckét megtanulni. Attól kezdve viszont viselnie kell megátalkodottságának minden következményét. A 7 fény, a 7 tulajdonság, vagyis a 81 elérése esetén mindezek meglétéről az utolsó vagyis a 9. szakaszban adunk bizonyságot. Ez mindennek nevezhető csak nyugodtnak és pihentetőnek nem. A teljes Fényerő mágnesként vonzza azokat, akik saját jogon nem tudják, vagy nem akarják azt megszerezni. A Fény és Sötét egymást kizáró fogalmak, így az ütközés, a harc az életünk teljesen természetes kísérő jelenségévé válik. Ha képesek vagyunk a hátráltató, visszahúzó Erővel megbirkózni, sikeres vizsgát tettünk, elértük célunk a 90-et. Kezdődhet egy újabb ciklus.
A folyamatban ugyan külön szakaszként jelöltük a kezdeti illetve végpontot mely így nem egészen igaz. Ezek tulajdonképpen a történésben részt vevő személyt jelölik, tehát azt, AKI megél. A fennmaradó 7 rész mutatja azt AMI-t megél. Amikor a szellem nincs testben akkor az asztrálvilág, saját belső fényének megfelelő, fényerősségű pontján tartózkodik. A magasabb fényerőt magukénak tudható, tehát fényesebb szellemek kellemes, míg az erősen besötétült szellemek igen szenvedtető körülmények között.  Az elhelyezkedésről a Törvény gondoskodik, melyet nem lehet kijátszani. Ott nincs mutyi, kenőpénz, protekció miegymás……. Ott az Isteni Rend uralkodik. A három világ (Felső vagy mennyország, Középső vagy köztes világ, Alsó amit pokolként ismerünk) mindegyike 7 fénykörből (régebbi neve szféra), azon belül fénykörönként 7 fényívből (régebbi neve dimenzió) áll. A legalsó világ legalsó pontjából indulva ezek egyre táguló körökben helyezkednek el. És ha itt akár a csigavonal, akár a Fibonacci-spirál jut eszetekbe az nem véletlen! Mindezt térben megjelenítve egy spirális vonal mentén folyamatosan emelkedő és táguló térképzetet kapunk, melyen szándék szerint mindkét irányban haladhatunk. Magyar ember Útja, vállalásának megfelelően, mindig a Fény felé irányul! A mostani 999 jegyében – Áldott Égi Anyánktól - hatalmas erejű és tisztaságú Isteni Fény érkezett és érkezik. Előzetesen, köszönhetően az idei év csapadékos időjárásának, érkező víz tisztította, elmosta a korábban fellazított üledéket (fizikai, lelki, szellemi szinteken egyaránt). Megtisztulván egyre többen egyre többet vagyunk képesek befogadni az Ég Kegyelmi Erejéből. Segítséget kaptunk, mivel hamarosan elérkezünk egy nagy ciklus zárásához, mely jelentős próbatétel elé állít mindenkit. Akikhez eljut az írás, azok többsége, abban igen nagy szerepet kaphat. Már most összegző életet élünk, igen komoly vállalással, igen komoly számadási kötelemmel. Nem mindegy tehát hogyan éljük meg a MAGYAR-ságunkat, mely helyes volta igencsak megkönnyítheti, míg a helytelen, igencsak nehézzé teheti a Holnapot, vagyis az új ciklus kezdetét! A megértés lejegyzése is nagyon sok ember, nagyon komoly, nagyon nehéz és felelősségteljes munkájának KÖZÖS EREDMÉNYE!!!!!! Mindenki beletette a maga részét, ettől kezdve a lejegyző személye lényegtelen…..Áldás minden Magyar érzelmű emberre!

(Cseh András)



2016. szeptember 1., csütörtök

Életpatak, lélekpatak (egy korábbi versem átirata)

Plitvicei vízesések


Életpatak, lélekpatak,
Kősziklából forrás fakad!
Forrás fakad, forrás fakad
Égen bíbor hajnal hasad!

Hajnal hasad, hajnal hasad
Ébredj, kelj föl, rázd meg magad!
Lélekpatak, lélekpatak,
Hűs habjában dallam fakad!

Dallam fakad, dallam fakad,
Hangom röppen, szívem kacag!
Eső szakad, eső szakad,
Áradjon a lélekpatak!

Tündér szalad, tündér szalad,
Sárban nyoma mégsem marad! 
Sárban nyoma mégsem marad, 
Elmossa a lélekpatak!

Üsd a vasat, üsd a vasat,
Kemencéből végy parazsat! 
Szíts parazsat, szíts parazsat,
Öleld meg a galambodat! 

Üld meg lovad, üld meg lovad,
Hívnak már a csillag-hadak!
Csillag hadak, csillag hadak,
Várnak minket, itt ne maradj!

2016. szeptember 1.